Ide várnak


Apátfalva





 

A Maros-parti nagyközség a megye egyik legszebb, ma is sajátos faluképet nyújtó települése. Egy 1334-bõl való oklevél Potfalvá-nak említi. Neve onnan származik, hogy a falut a csanádi Boldogságos Szûz monostorának apátja birtokolta. A török alatt elpusztult falut 1753-ban jászsági, Heves megyei és környékbeli családokkal népesítették be.

Mérnöki tervek szerint kijelölt hosszú, nyílegyenes utcáit keskeny közök kötik össze. A faluban számos fûrészelt deszkaoromzatú és vakolatdíszes, klasszicista homlokzatú századeleji parasztház látható

1757-ben épült, barokk római katolikus templomát az 1930-as években neoreneszánsz stílben felújították.

Mûemlék jellegû a Templom utcai, 1824-ben emelt Nepomuki Szent János-szobor. Megtekintésre érdemes a Makó-Csanádpalota közötti út mellett épült Langó-kápolna.

 

Apátfalva a forgalmas 43-as fõútvonal mentén, Makó és a nagylaki határátkelõhely között helyezkedik el, Szegeddel és Mezõhegyessel vasútvonal is összeköti. A község a Maros mellett fekszik, amelynek ártere itt a Körös-Maros Nemzeti Park része. Jelentõs kulturális hagyományokkal, élénk közösségi élettel rendelkezik.